Oldalak

2011. december 10., szombat

Newt Gingrich megmondta a frankót

Kitalált nép a palesztinok, mutatott rá a republikánusok egyik elnökjelöltje. A volt házelnök szinte szóról szóra azt szögezte le, amit blogunk néhány napja leglátogatottabb posztja tényekkel és adatokkal támaszt alá: a palesztinok kitalált nép, amelynek egyedüli célja Izrael megsemmisítése.

Szaíb Erikát veterán palesztin politikus, a zsidó állammal folytatott tárgyalódelegációk állandó tagja, Mahmúd Abbász elnök tanácsadója megvetendőnek, Chánán Ásráui asszony pedig rasszistának nevezte Gingrich megjegyzését. Erikát szerint a közel-keleti háborúk oka a tagadás – népek vallásának, létének tagadása.

Newt Gingrich a Jewish Channelmek pénteken adott interjújában sorakozott fel nem nagyon meglepő módon Izrael mellett és a palesztinokkal szemben, amikor a következőket szögezte le:


„Emlékezzünk, olyan, hogy Palesztina, államként nem létezett. Része volt az Ottomán Birodalomnak.” A politikus, aki Herman Cain kiszállása után Mitt Romney és Rick Perry mellett a hármas számú nagy esélyese az előválasztásoknak, így folytatta: „Úgy gondolom, kitaláltuk a palesztin népet, amely valójában arab, s ami történelmileg része volt az arab közösségnek. Alkalmuk nyílt arra, hogy megannyi helyre menjenek, s különböző politikai okokból fenntartottuk ezt a háborút Izrael ellen a negyvenes évek óta, ami tragédia.”

Hivatalos palesztin becslések szerint világszerte 11 millió palesztin él. Ebbe a számba beszámítják azokat is, akiknek a dédapja menekült el Izrael mai területéről 1948-ban, és már a nagyapja is külföldön született. A Nyugati Parton és a Gázai-övezetben összesen mintegy négymillió palesztin identitású ember él.

Az ottomán-török birodalom felszámolásakor Szíria néven ismert tartományt több részre szabdalták, ekkor jött létre a mai Szíria, Libanon, valamint Palesztina, amelyet később ismét kétfelé vágtak, körülbelül a mai Izrael és Jordánia területére; utóbbin kellett volna létrejönnie a palesztinai arabok államának.

Chánán Ásráui, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának tagja szerint Gingrich kijelentései azokra az időkre emlékeztetnek, amikor Golda Méir, aki 1969 és 1974 között volt Izrael miniszterelnöke, tagadta, hogy palesztin nép létezne. Ásráui szerint Gingrich kijelentései az amerikai választások hisztérikus légkörét bizonyítják.

Nincsenek megjegyzések: