Oldalak

2012. november 29., csütörtök

A nácizmus ellen: Bajnai, Rogán, Mesterházy együtt


Tömegtüntetést rendez az untermensh Gyöngyösi Márton, a hazaáruló, Magyarország iszlamista alávetettségét óhajtó Jobbik terrorszervezet tagjának antiszemita fröcsögése ellen a Hit Gyülekezetéhez közel álló Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, volt miniszterelnök a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése ellen fog fellépni a Kossuth téren vasárnap délután 15 órakor.


A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által szervezett vasárnapi tüntetés soha nem látott széles összefogáshoz vezetett Magyarországon. A politikai paletta három különböző oldaláról, a közvélemény-kutatási adatok szerint a három leginkább támogatott politikai erő képviselői szólalnak fel a szélsőjobb ellen a Kossuth téren. A Fidesz részéről Rogán Antal frakcióvezető, Belváros polgármestere fog beszédet mondani, az MSZP részéről Mesterházy Attila pártelnök, az Együtt 2014 mozgalom részéről pedig Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás néven bejegyzés alatt álló egyesület elnöke szólal fel. Beszédet mond Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is.



Ahogy beszámoltunk róla, a szervezet kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány nácizmus ellenes tüntetést szervez a Parlament épülete elé vasárnap délután a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása kapcsán.

A szervezők mellett kifejezte részvételi szándékát a többi között a Raoul Wallenberg Egyesület, az Országos Örmény Önkormányzat, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége, a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom, valamint a Jövőképp! Egyesület.

A tüntetésen fellép Hernádi Judit Jászai Mari-díjas színművésznő és Somló Tamás zenész is, a rendezvény moderátora Bombera Krisztina lesz.

Az ATV, valamint a Klubrádió vasárnap 14.45-től élő közvetítést ad a rendezvényről.


Nincsenek megjegyzések: