Oldalak

2011. október 30., vasárnap

Halála előtt megdöfködték Kadhafi fenekét

A kínzással egybekötött nemi aktus az iszlamista hadviselés szerves része. A „Közel-Kelet veszett kutyája” (copyright by Ronald Reagan) kimúlása méltó volt ahhoz, ahogyan élt – azt kapta, amit érdemelt –, de a kivégzés ocsmány körülményei nem sok kétséget hagynak a „népfelkelés” valódi természete felől.

A Nyugat által sokáig gátlástalan ostobasággal, lihegve éljenzett egyiptomi lázadás alatt, a Tahrír téren a csőcselék megerőszakolta Lara Logant, a CBS riporterét. Az ocsmányságból a világmédia nem csinált „ügyet”. Agyonhallgatni persze nem lehetett, mert annál azért nagyobb dolog történt, de nem is a maga jelentőségében tálalták a történteket, hiszen az egy csapásra véget vetett volna az „arab tavasz” mítoszának, és lerántotta volna a leplet a történések valódi természetéről.

A nemi erőszak nagyon sokszor a háborúk velejárója – különösen az orosz katonák jeleskedtek ebben a műfajban a második világháború idején, mégpedig fővezéri engedéllyel –, iszlám környezetben, hatalmi harcok idején, de főleg győzelmek után azonban a „ki kit izél meg” kérdéskörének szabályszerű kultikus jelentősége van. Az ellenfelet meg kell alázni – erre szolgál a cipővel való arcul ütés, mint azt láthattuk Szaddám Huszein egyik bagdadi szobrának ledöntése után, illetve amikor George Bush elnököt hajigálta meg cipővel egy iraki újságíró –, és erre mi sem alkalmasabb a nemi erőszaknál.

Moamer Kadhafi elfogása után sokáig érezhető volt a sunnyogás. A nyugati média fanyalgott azon, hogy a líbiai forradalmárok nem az elvárt módon bántak azzal az emberrel, aki négy évtizeden át pokollá tette az életüket. A valóságnak csak bizonyos elemeiről szóltak a híradások, mert a híradások politikailag korrektek kell legyenek, a valóság pedig politikailag sohasem korrekt.

Sok minden elhangzott, amiből arra lehetett következtetni, hogy Kadhafi bizony élt, amikor elkapták, és hogy meghalt, azt feldühödött foglyul ejtőinek köszönhette, akik nem sokat vacakoltak emberi jogokkal, genfi konvencióval és egyebekkel, hanem – annak rendje és módja szerint kinyírták. Ennek több fontos és pozitív hozadéka is lett, megakadályozták például annak az őrült európai tervnek a megvalósulását, amely szerette volna elérni, hogy Kadhafit adják ki egy nemzetközi büntetőbíróságnak, amely aztán több hónapos, vagy éves jogi cirkusz keretében lehetőséget biztosít a nárcisztikus elmebetegnek a szereplésre, ráadásul még csak föl sem akasztják a végén, mert Európában nincs halálbüntetés.

A líbiai lázadók szerencsére pontot tettek Kadhafi történetének végére, ám a diktátor elfogásakor és meggyilkolása előtt készült telefonos felvétel másról is tanúskodik, nevezetesen arról, hogy az egyik hóhér a nemi erőszakot imitálva megdöfködte Kadhafi fenekét. Megmutatták neki: eddig talán ő volt az erősebb kutya, de most már nem ő az.

A felvételekből nem derül ki, hogy valamilyen fadarabbal, műanyaggal avagy netán késsel csinálják meg a levitézlett diktátor hátsó felét, de ez tulajdonképpen mindegy is. A lényeg, hogy szembe kell nézni azzal, amit a nyugati média azért nem mutat be, mert a líbiaiak helyett is szégyelli magát: a népfelkelés és az „arab tavasz” valódi, pervertált természetével.

Félreértés ne legyen: semmi okunk siratni a Közel-Kelet veszett kutyája kimúlását, és csak remélni tudjuk, hogy a sor, amely megkezdődött Szaddám Huszeinnel és folytatódott Oszama bin Ladennel és most Kadhafival, később Asszaddal és Ahmedinedzsáddal fejeződik be. Soha ne legyenek illúzióink azonban azokkal a társadalmakkal szemben, amelyek ezeket az embereket elsősorban kitermelték, másodsorban pajzsra emelték, harmadsorban éljenezték.

Az első négy képen Moamer Kadhafi hátsó felének megcsúfolása látható. Az ezt követő videó magát az eseményt mutatja be. Az utolsó felvétel pedig arról tanúskodik, hogy a diktátort élve fogták el, és noha sérülései minden bizonnyal voltak, arckifejezéséből ítélve fájdalmasak is lehettek, minden arról tanúskodik, hogy a felkelők dühükben lőtték agyon; nem igaz, hogy kereszttűzbe került, és az sem, hogy olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már nem lehetett rajta segíteni.







Nincsenek megjegyzések: