Oldalak

2011. december 28., szerda

Itt élned nem lehet, halnod nem kell

Orbán Viktor és bandája maffiaállamot alakít ki maga és klientúrája számára. Nem kétséges, kit fog a kétharmados genetikai hulladék hibáztatni a máris vészesen leapadt moslékosdézsa kiürülése esetén. Mitévők legyenek a zsidók ebben a helyzetben? El lehet menni Magyarországról.

Valamennyi félelmünk beigazolódott tavaly május óta. A legnagyobb gond nem is az, hogy a kétharmad gengszterállamot épít. A legnagyobb gond, hogy az istenadta, az asszisztál ehhez. Ahogyan megszokta a szocializmusban, a horthyzmusban.

A  magyar nép kizárólag akkor hőzöng, ha egy fejlettebb külhatalom fel akarja zárkóztatni magához. Ezért kellett már Szent Istvánnak német segítséggel brutálisan leverni a népies ellenzéket; de attól fogva, ezeregyszáz éven át a magyar történelem szinte mindvégig a Nyugattal szembeni szabadságharcról szólt. Tessenek megfigyelni: a százötven éves török uralom ellen senki sem szabadságharcolt. A tespedés bejött a patópáloknak. De abban a pillanatban, hogy az akkori egyesült Európa kiverte innen az iszlámot, szabadságküzdelmek sora következett. A magyar nép nem engedi, hogy fölzárkóztassák; Thököly, Rákóczi inkább a volt ázsiai iszlamista elnyomóval, a törökkel kereste a kapcsolatot – a Nyugat ellen. A mai hatalom Brüsszel és a pénzvilág elnyomása ellen rikácsol, és Kínához, Szaúd-Arábiához, neohungarista kinövése pedig Iránhoz futkos. Szerencsére ezek épp úgy leszarják, mint ahogyan a török is leszarta a Habsburg-ellenes „szabadságharcot”.

Nagy kérdés, mit tesz ebben a helyzetben az egyesek szerint 70, mások szerint 130 ezres zsidóság és holdudvara – a halacha szerint nem zsidó apák, gyermekek, házastársak, kedvesek. A zöme valószínűleg nem veszi a történelmet tudomásul. Ennek hagyománya van. Magyarországon az első zsidótörvényt, a numerus clausust a Horthy-korszak hajnalán hozták meg – nem sok eredménnyel, mert a felsőoktatásból adminisztratíve kirekesztett zsidó fiatalok zöme külföldön végezte el az egyetemet, utána visszajött, és ugyanúgy kellemetlen versenytársa maradt az „úri” középosztálynak, mintha mi se történt volna.

A második zsidótörvénnyel már kimondottan a hitlerájt majmolták 1938-ban, amikor egyáltalán nem lehetett beszélni arról, hogy Magyarországra bármilyen külhatalom ráerőltette volna az elképzeléseit. Magyarország vezetése, élén Horthyval, azt csinált, amit csak akart, és ezt akarta, mert a népnek ez tetszett. A mindenkori magyar vezetés szívesen tesz a nép kedvére. Hiszen belőle vétetett, érte verejtékezik. Az 1938-as törvény kimondta: a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kell felügyelniük. Ugyancsak 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát. A végrehajtásra öt évet írtak elő. A jogszabály az 1919. augusztus 1. után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette.

Az elsőnek nevezett, valójában második zsidótörvény után nem lett volna szabad, hogy egyetlen zsidó is megmaradjon ebben az országban; de legalábbis a zömének késedelem nélkül neki kellett volna látnia a csomagolásnak. Senki nem látott neki. Magyarországról egy-két ember szállingózott el, ezeket véreik jobbára kalandornak tekintették, és szent esküvéssel fogadták, hogy csak azért is hűségesek maradnak hazájukhoz, ők, a Mózes-hitű magyarok. Ezen az állásponton volt a magyarországi zsidóság vezetése is – akkor még volt vezetése –, a fénykorát élő neológia, amely feladatának tekintette a cionisták följelentgetését a hatóságoknál.

Az 1938. évi zsidótörvény végrehajtására öt évet szántak, ám Magyarország már egy év múlva – még mindig szabad akaratából, minden kényszer nélkül – úgy döntött, szorít egyet a présen, és korlátozza a zsidók „közéleti és gazdasági térfoglalását”, zsidónak minősítve azokat is, akinek bármely szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A szellemi pályákon hat százalékban maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Zsidó nem tölthetett be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, s visszaállította a numerus clausust. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat kizárták. A már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a zsidók mezőgazdasági ingatlanvásárlását is. Azt lehetne hinni, a magyarországi zsidóság ezek után már csakugyan csomagolt. De nem, senki nem kezdett neki. A stróman-rendszerrel igyekeztek kijátszani a rendelkezéseket, papíron nem-zsidó családtag, ismerős nevére átírni a vállalkozást. A zsidóság továbbra is hűséges maradt a hazájához és kiröhögte a hitközség által feljelentgetett cionistákat. Csak nem gondolja valaki, hogy holmi rémhírek hatására majd itt hagyjuk hazánkat, a biztos egzisztenciát, a gyerek zongoraleckéit és a nagymama kredencét?

Már Kassa bombázása, a magyar Gleiwitz, a „hullarablók”, „a legpocsékabb nemzet” (copyright by Teleki Pál) Szovjetunió elleni hadba lépése után fogadta el a kétharmad az Országgyűlés a harmadik, immár egyértelműen faji indíttatású, náci terminológiájú zsidótörvényt, amely megtiltotta a vegyes házasságokat, és büntetni rendelte a zsidó férfi és nem zsidó nő közötti nemi kapcsolatot (keresztény férfinak azonban továbbra is szabad volt közösülnie zsidó nővel – elvégre az erősebb kutya baszik). A vegyesházasságot már akkor is szép számban gyakorló zsidóság zöme ekkor se ment sehová, igaz, ekkor már nem is lehetett, mivel egy Bárdossy nevű elmebetegnek köszönhetően az ország nem csak a bolsevistákkal, de a civilizált világgal is hadban állt, Új-Zélandtól Dél-Afrikán át Kanadáig. Amerika nem igazán hitte ezt a dolgot, az amerikai nagykövet hónapokig nem távozott Budapestről; még rá is kérdeztek Bárdossyra, csakugyan komolyan gondolja-e. Komolyan gondolta. Ekkoriban született a vicc, melyben Cordell Hull külügyminiszter bemegy Roosevelt elnökhöz és közli vele:

– Elnök úr, Magyarország hadat üzent.
– És hol van ez az ország? – kérdi Roosevelt.
– Németország, Szlovákia, Románia és Jugoszlávia között.
– Mi az államformája?
– Királyság.
– Úgy, és ki a király?
– Nincs királyuk, kormányzójuk van.
– Rendben, akkor ki a kormányzó?
– Vitéz nemes és nemzetes nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy.
– Ellentengernagy? Ezek szerint van tengerük?
– Nincs, elnök úr.
– Van velünk szemben a magyaroknak valamilyen területi követelésük?
– Nincs, uram.
– Hát más országgal szemben?
– Van, uram, valamennyi szomszédjukkal szemben.
– Velük is hadba állnak?
– Nem, elnök úr, nekik a szövetségeseik.
– Na elmegy maga, külügyminiszter úr, a picsába!

Magyarország a sorozatos jóakaratú figyelmeztetések ellenére sem gondolta meg magát.

***

1989-ig azt lehetett hinni, Magyarország attól ócska és élhetetlen, hogy a nyakán ülnek az oroszok; ők tehetnek a Trabantról, a háromévenkénti útlevélről és arról, hogy nem lehet Toblerone-t kapni. Holott Magyarország éppenséggel jóval élhetőbb hely volt, mint érdeme szerint lehetett volna, különösen 1973, az olajárrobbanás után, amikor kommunista vezetősége úgy döntött: a mesterséges életszínvonal fenntartása kedvéért eladósodik. Az istenadta ehhez is asszisztált, mégpedig szívvel-lélekkel: még egy olyan ország nem volt a földön, ahol se dolgozni, se gondolkodni nem kellett (nem is volt tanácsos), viszonylag kiszámíthatóan lehetett azonban gyarapodni. Trabanttal, hétvégi telekkel, háromévenkénti útlevéllel. Nem, a magyarnak nem kellett a szabadság. Legfeljebb a zsidózás szabadsága hiányzott neki, amiért azonban a kádárizmusban gumibot járt; hát inkább befogta a pofáját.

Akkor kezdte kinyitni, amikor kezdett kicsi lenni a zsemle. És csak azért.

Viceházmester bácsit és viceházmester nénit ugyanis soha a büdös életben nem zavarta a szabadság hiánya; nem véletlen, hogy a Habsburgok és nem a törökök ellen lázadt. 1956-ban sem az volt a probléma, hogy nem elég szabad az ország – a pörköltszaft volt túlságosan vizes, és az ország vezetésében volt túlságosan sok a zsidó. A kádárizmus vastag pörköltszaftja mindent vert; nem volt az a visszásság, amit ezzel a – már akkor is külföldi befektetők által finanszírozott – szafttal el ne lehetett volna fedni.

Az úgynevezett rendszerváltást nem Magyarország harcolta ki, a Szovjetunió onlott össze, fekete lyukat hagyva maga után a történelemben; azt viszont Magyarország nézte tétlenül, hogy néhány tucat érdemtelen a spontán privatizációban meggazdagodjék, és az ország elitje lepaktáljon az úgynevezett demokratikus ellenzékkel a feudálbolsevista rendszer túladóztatásos továbbéltetése érdekében. Az 1990 utáni magyar modell azon alapult, hogy az értéktermelő embert ki kell fosztani – elvégre attól kell elvenni a pénzt, akinek van –, a tőle elrabolt pénz nagyobbik részét szét kell lopni, a maradékon pedig szavazatokat kell – négyévenként – venni, az értéket nem termelők körében. Igénytelen olcsójánosok kis pénzért megvehetők, néha akár 19 ezer forintért is. Néha meg bográcsgulyásért és fröccsért is.

A leggyakrabban azonban zsidózással. Magyarországon a kádárizmus nagyon sok tekintetben folytatódott, egy szempontból azonban föltétlen szabadságot nyert a magyar ember. Amint Kádár megbukott, azonnal szabad lett zsidózni. Ez kellett. Ez valóságos szelep volt. Enélkül el sem is lehetett viselni a rendszerváltás negatív oldalait – azt, hogy el kellett (volna) kezdeni dolgozni, gondolkodni. Ez utóbbiak nem voltak a magyarság szemében európai normák. Az áhított európaiságot nem a kemény munka és a tettekért való felelősségvállalás jellemezte, hanem az, hogy mostantól fogva neked is lehet cukrászdád Bécsben. (Ami addig is lehetett volna, de nem lett, miután se pénzed, se üzleti érzéked nem volt hozzá, seggfej.) A zsidóságot azonban ez nem zavarta. Továbbra is hűséges maradt a hazájához, s a hitközségnek nem kellett többé cionistákat feljelentenie, ilyenek ugyanis nem léteztek. Kivándorlásra nem gondolhatott, hiszen akkor mi lesz a társadalmi helyzettel, a praxissal, a katedrával, no meg a dédi kredencével, ami – a dédivel ellentétben – oly szépen átvészelte az évtizedek viharait?

A zsidóság a magyarsághoz hasonlóan nem vette azt tudomásul, hogy léteznek bizonyos matematikai törvényszerűségek. Ezek közé tartozik, hogy amennyiben egy közösség kebelén belül egyre kevesebb ember tart el egyre több embert, miközben az életszínvonal nemhogy arányosan csökkenne, de néha, szerény mértékben, még nő is közben, az kizárólag külső források bevonásával lehetséges. Amennyiben egyre több külső forrást vonunk be, egyre nagyobb lesz a kamatostul visszafizetendő adósság. A külső források azonban, akik nem hülyék, és tisztában vannak azzal, hogy pilótajáték folyik, fokozatosan egyre kockázatosabbnak tartják a közösség finanszírozását, így egyre nagyobb kamatot kell fizetniük a pénzükért. Nem csoda hát, és még csak plutokrata összeesküvés sem kell hozzá, hogy a folyamatosan törlesztett államadósság ne csökkenjen, hanem egyre csak növekedjen.

Az adósságnak persze hadat lehet üzenni. Ezt Orbán Viktor a kétharmad birtokában minden további nélkül megtehette volna. Elrendelhette volna, hogy valamennyi nyugdíj legalább 25 %-kal csökken; épkézláb ember semmiféle szociális segélyt ne vehessen fel; párhuzamosan gazdaságot élénkíthetett volna valódi és drasztikus adócsökkentésekkel – összefoglalva: követhette volna a friedmanni modellt, amely (sokszor bebizonyosodott már) kegyetlen, de az egyedüli működőképes gazdaságpolitikai modell, ha egy ország csődbe jut. (A többi hosszú távon még kegyetlenebb, viszont egyáltalán nem működik.) Orbán Viktornak azonban ehhez szembe kellett volna fordulnia a társadalom legalább háromnegyedével, a kádári dagonya mesterséges fenntartásának haszonélvezőivel. Ezt azonban nem merte és nem is akarta megtenni. Friedmannizmus, valós liberális gazdaságpolitika Kompországban? El tudja ezt valaki képzelni, amikor Orbán legtöbbet, szinte mindenki által egyöntetűen támadott, leggyűlöltebb intézkedése nem a cenzúra vagy a kényszermunka bevezetése, nem az Alkotmánybíróság kiherélése, nem az újkori magyar történelem leghitványabb szaralakjainak helyzetbe hozása, nem kommunista Kína vagy az iszlamista Szaúdia hátsó felének fényesre nyalása volt, hanem az egykulcsos adórendszer, az egyetlen helyes gazdaságpolitikai intézkedés, amit összesen csaknem hat éves országlásuk alatt hoztak?

Abszurdisztán nem az adósságnak, hanem a valóságnak üzent hadat, Orbán Viktor és bandája ugyanis olyan diktatúra, amelynek haszonélvezői elhiszik a saját blablájukat. Mással nem magyarázható, hogy a budapesti rezsim az utóbbi másfél évben szinte kizárólag a józan észnek ellentmondó döntéseket hozott, miközben sikeresen összeveszett az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal és az Egyesült Államokkal, holott az ország EU- és NATO-tag, az Egyesült Államok katonai szövetségese, a Valutaalap segítsége nélkül pedig februárra a négyes-hatos is leállhat a Körúton.

Mi itt a megoldás?

Ahogyan egy másik nagyság mondta: el lehet menni Magyarországról.

Magyarország ugyanis menthetetlen. Csak saját maga menthetné ki saját magát a mocsárból, amibe szabad akaratából süppedt, ehelyett hallgat. Kiabálni akkor kiabált, amikor háromszáz forintos vizitdíjat akartak vele fizettetni; a magánnyugdíj-pénztárak lerablása, az ország középkori szintre történő visszavetése, a klerikálfasiszta intézkedések ocsmány sorozata nem vált ki különösebb indulatokat. Csakhogy hamarosan elfogy a zabálnivaló. Ne legyenek senkinek kétségei, kit fog a kétharmados genetikai hulladék hibáztatni a máris vészesen leapadt moslékosdézsa kiürülése esetén. És hogyan fog szavazni 2014-ben – már ha egyáltalán eljut az ország odáig. Akkor aztán lesz magyar seggbe magyar lófasz, egyéb azonban aligha.

A magyarországi zsidóság tekintélyes hányada – meghatározó többsége – épp úgy nem akar sehová menni, ahogyan 1938-ban, 1939-ben sem akart, amikor pedig még mehetett volna, rokonával, cókmókjával együtt. Aztán mégis ment, bár nem jószántából, eleinte ukrán hómezőkre, aztán gettóba, végül krematóriumba; aki meg visszavergődött, az megkapta, hogy „többen jöttetek meg, mint ahányan elmentetek”. Ilyesmi persze ma nem várható. No nem azért, mert ez egy lovagias ország, és a kormányzó úr különben se engedné. Magyarország szerencsére már régen elveszítette szuverenitását; miként Ausztriának sem hagyta a nagyvilág, hogy mégoly szabályos választások eredményeként hatalomra juttassa az Orbánnál százszor européerebb Jörg Haidert, úgy Magyarországnak sem hagynák, hogy végképp megtébolyodjon – valamennyi jelentős hatalom gesztusai erre utalnak eddig. A grazi tébolyda ambuláns betege azonban hihetetlen károkat okozhat addig saját népének és a zsidóságnak egyaránt.

A szabadság egyre kurtább; és ha ez nem is sokakat izgat, az talán inkább, hogy senkinek a vagyona nincs biztonságban. A piramisjáték az utolsókat rúgja, de amíg ki nem múlik, mindent beszippant maga körül. A nyugdíjak már odalettek, de a magyar valóságban ma bárkit meg lehet fogni, akinek ebben az országban ingatlana, gépkocsija vagy rendszeres jövedelme van. Ez persze az exodushoz nem elég; a magyar zsidóság tömegesen csak akkor fog mozdulni, ha már mindenét elveszítette. 

28 megjegyzés:

Névtelen írta...

ütős éstetszik..., de! a "magyar seggbe,magyar lófaszt"-ra copyrightem van...

Nechemia ben Avraham írta...

Elnézést... megjelöljünk mint a copyright gazdáját? Esetleg névvel, telefonszámmal? :)

Névtelen írta...

Jó az írás, több ilyen kellene.

Joszif Viszárjonovics Viktor

Névtelen írta...

Amíg nem lesz életképes, nyugat-európai gondolkodású ellenzék, addig kétségtelen, hogy a Fidesz ámokfutása megállíthatatlan. De érzem, hogy Orbán Viktor tudata legmélyén retteg attól, hogy másodszor is veszíthet, fél, hogy a "zemberek" észhez térnek, és felhagynak az általa keltett gyurcsányozás tömeghisztériájával és rájönnek, hogy saját és gyermekeik jövőjét sokkal borzalmasabb vizekre vezeti éppen a csúti törpe mint az elkúró tette azt valaha is.

Szulamit írta...

Félelmetes a történelmi áttekintésed. Igen, az a k...a kredenc. Ami a dédié volt és fogva tart.
Gratulálok az írásodhoz!

Névtelen írta...

Jól élnek itt az emberek. Egy rakás aliázott inkább visszajött és 1945 meg 1956 után is ez volt.

Névtelen írta...

25%-al csökkenteni a nyugdíjakat?Megszüntetni a szociális segélyeket,amikor 2,5 millió munkahely hiányzik?
A nyugdíj az járadék,melyet a dolgozó munkája során befizetett.Azért,hogy majdan ebből élete végéig járadékot kapjon.Ez olyan,mint a biztosítás,csak ezért az Állam jót áll.
Ha pénz kell az Államnak,csökkentse az Állami alkalmazottak fizuját és létszámát.Ausztriában 400 e.Állami alkalmazott elég.Akkor nem kell Magyaro-on 730 e.!

gzeevi írta...

Gratulálok, Ricsi, mély. keserű elemzés, bárcsak visszhangokat keltene az érdekeltekben.
Bár végülis - mindegyikünk érdekelt...

Gabi

Névtelen írta...

Nagyon tetszik (őszintén), de érdekes lenne egy legalább ennyire ütős áttekintést olvasni arról, hogy hányan mentek úgy Izraelbe, hogy vágytak utána, a hazájuknak hitték, harcoltak érte, meghaltak érte, és nem temették el őket mondjuk, mert a halacha szerint nem voltak zsidók. Esetleg hányukat négerezték, jekézték, gojozták le, hogy más nehézségekről ne szóljunk most. Megérne egy ugyanilyen jó írást. Miri

Névtelen írta...

a vezér pszichoanalízisére kíváncsi vagyok. Törnek a gallyacskák a zuhanás közben?A liba megdöglött? Kár. Mert ötleteim még lettek volna...
kösz a cikket Ricsi

Névtelen írta...

Ezek csak rémhírek. Nem kell aggódni.
A felcsuti most mondta be a rádióba:
- Minden rendben van, búék!

sanyoka írta...

Nagyon jó az írás és több helyen én is szóltam már, hogy vigyázzanak a magyarországi zsidók mert könnyen megismétlődhet az 1944 áprilisi történet. A gond az, hogy a zsidó szervezetek nem az emberekkel hanem a saját pénzszerzési törekvéseikkel vannak elfoglalva. Orbán tökéletesen használja ki ezt ellenük. Izrael részéről viszont az egyik nagy gond, hogy az Aliyához olyan eszement igazolásokat kér, hogy annak is el megy a kedve aki itt akarná hagyni ezt a fasiszta országot.Persze az orosz bevándorlók hamis igazolásai után meg is lehetne érteni, de nem ok arra, hogy bárkivel is aki igazolni tudja szülei nagyszülei Auswich-i "turnéját" így bánjanak. Nem akarom nagyon részletezni mert elég könnyen beazonosítható lenne annak az ügye akinek immáron 5 éve húzódik az Aliya engedélye miközben a családjából már 3 családtagnak is meg van és egy pedig elég régóta kint él.
Aki pedig visszajön az csak azért teszi mert olyan elvárásokkal ment el, hogy majd ott kolbászból lesz a kerítés. Mint ahogy írtad a cikkedben az akkori állapotokat is.

Névtelen írta...

http://index.hu/kulfold/2012/01/10/izrael_kemenyen_lecsap_a_bevandorlokra/

Címlap
Belföld
Külföld
Európa 2020|
Európa|
Wikileaks|
Fehér Ház
Bulvár
Gazdaság
Tech
Tudomány
Kult
Sport
Vélemény
Videó

RSS
Külföld
Izrael keményen lecsap a bevándorlókra

MTI

2012. január 10., kedd 11:07

|



Vádemelés nélkül három évig börtönben tarthatják a bevándorlókat, akiket akár vagyon elleni bűncselekményekért is életfogytiglani börtönre ítélhetnek egy új törvény alapján Izraelben. Még a bevándorlók segítőire is súlyos büntetéseket szabhatnak ki. Az ellenzők szerint a jogszabály alkotmányellenes.

Tulajdon elleni bűncselekményekért is életfogytiglani börtönre ítélhetik és vádemelés nélkül is három évig fogva tarthatják a bevándorlókat Izraelben egy kedden elfogadott törvény alapján. A törvény kritikusai szerint alkotmányellenes.

Az új jogszabály alapján azokat, akik segítik a bevándorlókat, akár 15 év börtönre is ítélhetik, míg az illegális bevándorlóknak munkát adók 18 ezer dollárnak megfelelő összeggel. A szigorú büntetések célja az Afrikából érkező bevándorlók számának csökkentése.

Kritikusai szerint a törvény alkotmányellenes és lábbal tiporja az emberi jogokat. A szigorítást elvetők azzal vádolják a kormányt, hogy képtelen volt koherens és humánus módon kezelni az illegális bevándorlás problémáját, noha a kérdés egyre égetőbbé vált az elmúlt évek során. Az arabokkal való megbékélést hirdető Merec párt egyik parlamenti képviselője az izraeli törvényeken esett foltnak nevezte az új jogszabályt, egy nyugalmazott bíró hétfői cikkében pedig kifejtette, a törvény "korlátlan felhatalmazást ad a terror alkalmazására bárkivel szemben, aki eljut Izraelbe".

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki korábbam "nemzeti csapásnak" nevezte az illegális bevándorlókat, maga is igennel szavazott a törvényre. Szóvivője, Mark Regev szerint az új szabályozás "egy több lábon álló stratégia része, amely segít Izraelnek megküzdeni az illegális bevándorlás kihívásával". Regev nem kívánta kommentálni a kritikus megjegyzéseket.

A kormány becslései szerint 2006 óta mintegy 50 ezer illegális bevándorló érkezett Izraelbe Afrikából. Túlnyomó többségük nem üldöztetés elől menekült a zsidó államba, csupán kényelmesebb életre vágyott - állítják a hatóságok. Migrációval foglalkozó jogászok ugyanakkor úgy látják, az afrikaiak menekültnek tekinthetők, mivel többségüket megbüntetnék hazájában, ezért menedékjogot kellene biztosítani számukra.

A bevándorlóáradat nemzeti vitát is szított. Egyesek úgy vélik, a migránsok terhet jelentenek az országnak és aláássák az állam zsidó jellegét, míg mások szerint a zsidóknak különösen befogadónak kellene lennie az üldözés vagy konfliktus elől menekülőkkel szemben.

Nechemia ben Avraham írta...

Fontos megjegyezni, hogy mindez az ILLEGÁLIS bevándorlókra, határsértőkre vonatkozik. Nagyon jó intézkedés, és éppen itt volt az ideje, mert Izrael egyes részei már majomketrecre kezdtek hasonlítani.

Névtelen írta...

Eléggé rosszindulatú ez az írás. Amit nem tudok megérteni, hogy a Nyugatot állítja példaként. Azt a civiláziciót, amely közel áll az összeomláshoz. Nézzen körül Európa nagy részében és amit látni fog az nem más, mint az erkölcsi züllés, az értékek eltűnése. Ha maga cionista, úgy tűnik a blogjából, akkor feltételezem, hogy vallásos is. Így meglep, hogy ilyen társadalmakat állít példaként. A lelki hazájáról meg csak annyit, hogy ott kegyetlenül elnyomják testvéreimet, mi megtűrnénk a zsidókat, csak a maguk gőgje és hatalmi mániája, ami ellehetetleníti ezt. Kérdem én: hová fog maga menni, ha a már Európában is győzni fog az igaz hit (meg kell csak nézni a földrész népesedési mutatóit és folyamatait) és a cionista rezsimnek is vége lesz?
Yusuf Macaroglu
(egy, az igaz hitr e áttért magyar ember vagyok)

Névtelen írta...

Eldrad írja:

Te yusuf mittudoménki, te...

"egy, az igaz hitr e áttért magyar ember vagyok..."

Te egy identitászavaros, a világban helyét nem találó, ezért dacból az iszlám tébolyhoz forduló, tipikus iszlámnáci- szócső vagy, nem egyéb.

Nechemia ben Avraham írta...

Megtűrnék a zsidókat, Juszuf? Milyen kedves.

Az áttérést jól meggondolta? Ugye tisztában van azzal, mi vár magára, ha rájön, hogy mégse az igazhit az igazi?

Európa kezdi magát összerántani, rájött, hülyeség a multikulti. A jövő, kedves Juszuf: aki a demokrácia ellen pisszenni mer, az takarodik haza a teveszar mellé.

Névtelen írta...

Eléggé sokkolt az írás hangneme. Ilyen szar, selejtes népnek még Kertész Ákos sem írta le a magyarokat, bár jelenleg nincs mivel dicsekednünk. A végkövetkeztetés sajnos nagyon is igaz. A Jobbik olyan népszerű, hogy valami borzasztó. Korábban azt hittem, hogy minden ember elhatárolódik tőlük, mert nekem mindig a nyilasok jutnak eszembe róla. Isten mentsen meg attól, hogy a sok majom rájuk szavazzon! Ha hatalomra kerülnének, elmenekülnék az országból, vagy harakirit követnék el.

Névtelen írta...

A névtelennek:
Identitászavaros? Akkor bizonyára a betért zsidókat is annak tartja, nemde? Vagy azokat, akik buddhistává lettek vagy azokat, akik a keresztény vallásra tértek át? Egy vallás azért vallás, mert abba nem beleszületni, hanem „belevallani” kell.
Iszlámnáci? Maguk mindig csak „arra” tudnak gondolni? Tudtommal nem a muszlimok tartanak fogva egy egész népet a Gázában. Szuverén országok belügyeibe se mi avatkozunk be, ráuszítva a fél világot a békés atomprogramja miatt… De ha a perzsák atomfegyvert is akarnának kifejleszteni, akkor miért ne? Maguknak lehet? Amerikának, Angliának stb. lehet?
Nechemiának:
Nem fogom az igaz hitet soha elhagyni. Éppen elég hosszú út vezetet az igazság felismeréséig. Az iszlám a legtoleránsabb vallás. Például tudja, hogy Afrikában miért voltak az arab hittérítők sikeresebbek, mint a keresztények? Mert, ha a fekete áttért az iszlámra, egy nagy közösség egyenjogú tagja lett, ellentétben azokkal, akiket a szerző által agyba-főbe dicsért nyugatiak térítettek át a keresztény vallásra.
Ön tele van gyűlölettel. Teveszar mellé? És kiket fognak elzavarni? A már francia, német, holland stb. állampolgárságú testvéreimet? Láthatja, hogy ezzel pont a saját elveiket csúfolnák meg. Egyébként meg a bevándorlók csak visszaveszik a Nyugattól, amit az a gyarmatosítás során elrabolt tőlük.
Yusuf Macaroglu

Névtelen írta...

Eldrad írja:

- Nem azért vagy te identitászavaros, mert betértél az iszlámba, hanem mert az összes többi hasonló eset, amivel találkoztam, ez volt.

Helyét nem találó, mindent és mindenkit útáló, volt már emós, anarchista, stb, most meg ez.

Amúgy legyél rá büszke, hogy minden idők egyik leggonoszabb, leggyilkosabb ideológiájába tértél be, és amit egy pedofil tömeggyilkos alapított.

Ti, iszlámnácik lúzerek vagytok, örök lúzerek, ez a bajotok a világgal, de főleg az izraeliekkel. Senkik vagytok, egyvalamiben tűntök ki:

- A nemzetközi tömeggyilkos terror immár 100 %- át ti adjátok.

Kit érdekel, mit hőzöngsz te, akkor is lórer maradsz te is, meg hittársaid is.

És nem az "idegen erők" miatt, hanem pont az olyan magatartás miatt, olyan gondolkodásmód miatt, amit te is produkálsz itt.

Bernard Lewis kitűnően leírta "What went wrong" c. könyvében, mi a baj veletek.

Jól van te yusuf akárki, akkor álmodozz tovább a Nagyságról meg az Igazságról.

Névtelen írta...

És még mi vagyunk az erőszakosak...
meg a gyűlölködők... És soha nem neveztem mondjuk Mózest egy zsidó csalónak, a vallásotokat se gyaláztam, ellenben amit te írsz a Prófétáról... Kiváncsi vagyok, hogy ezt így ki mered-e majd jelenteni mondjuk 10-15 múlva.
Tökéletesen jellemző rátok ez a stílus: ha elfogynak az érvek, csak a szitkozódás marad.
És ugyan hány olyan emberrel találkoztál, aki muszlimmá lett?
A terrorizmus csak válasz a Nyugat iszlámellenes politikájára.
Írásodból nem csak a gyűlölet, hanem sokkal inkább a félelem tűnik ki. Igen, te is tudod, hogy hamarosan elbuktok. Nagyon akarjátok már a III. világháborút. Ti tudjátok. Közülünk sokan mártírok lesznek, de ez bármelyikünket örömmel tölti el,nektek viszont a vég lesz. De ezt el lehet kerülni. Ha lemondtok elnyomó terveitekről, és megkövetitek az igazhitűeket. Mi nem akarunk nektek rosszat, nem akarunk titeket bántani, nem akarunk öldöklést. Minden a Nyugaton és Izraelen múlik.
Yusuf Macaroglu

Névtelen írta...

Eldrad írja:

- Te juszuf nadrágoló, te...

Nem "érveltem", így nem kellett volna megemlítened, hogy "elfogadhatatlanok az érveim".

A magadfajtával ugyanis egyféle társalgás létezik, az pedig kb. úgy néz ki, akit az euro- atlanti világ tesz veletek már vagy 300 éve:

- Hülyére pofoz titeket, ahogy kell.

És igen, 15 év mulva is ki fogom jelenteni, hiába fenyegetőzöl ilyen begurult óvodás szinten, hogy a "prófétátok" egy analfabéta, pedofil tömeggyilkos volt.

Miért, mi lesz 15 év mulva?

1, Európa már ébredezik. 15 év mulva ti csúgyán be lesztek fenyítve azokban az országokban is, ahol jelenleg még megengedik nektek a megélhetési gyerekgyártást, a szociális háló felprédálását, és az iszlámnácizmus teljesen nyílt terjesztését.

2, 15 év mulva még nagyobb veréseket fogtok kapni, mint az utóbbi 11 évben. Irak kilőve, Egyiptom most csinálja ki asját magát, Szíria tózse, az irán nevű apokalipszisváró elmebeteg banda pedig nemsokára le lesz ütve, mint a szeg.

Jól van, a többit hagyjuk... ábrándozz a Nagyságról, és a Hatalomról, meg hogy 15 év mulva tietek lesz Európa.

Attól még hülye maradsz, és a "prófétátok" pedig egy analfabéta, pedofil tömeggyilkos.

Aki ugyanis nem tud írni- olvasni, az analfabéta,

Megdug egy 8 éves gyereket, az pedofil,

Tömeggyilkos hódító háborút kezdeményezett az akkori egész Észak- Afrika, Közel- Kelet, és Közép- Ázsia ellen, az tömeggyilkos.

Nnna, akkor allah hosszú tetves szakálla tekerjen körbe, és álmodj sok kicsi fiúkával!

Névtelen írta...

Nézd csak, te iszlámnáci agyamputált:

http://www.islam-watch.org/MAsghar/Islamic-Paradise-Muslims-cannot-miss.htm

Ti nem csak hogy pedofilok vagytok, de ratyik is... hogy hol lesztek ti 15 év mulva, azt hagyjuk.

Ahogy jelenleg a dolgaitok állnak, valahol a kanális alján.

Na, pá.

Névtelen írta...

:))))

Eldrad írja:

Nézd csak, jusuf:

(írd már le az igazi keresztneved is... :)

http://www.yeeeeee.com/2008/10/27/beautiful-israeli-women-soldiers-206-pics/

- Szerintem neked ez hiányzik, attól lettél ilyen derék iszlamista Igazságlátó... vagy, addig ábrándoztál a Nagyságról, míg ez valahogy kimaradt az életedből?

Ez azért sok mindent megmagyarázna...

De tudod, mit?

Háborúzz, hátha mákod van, és egy pont egy ilyen alakulat ejt fogságba... :)

Névtelen írta...

Srácok, nem kell ide semmiféle iszlámellenes újabb hadjárat, nézzétek, ezek az állatok mit művelnek saját hittársaikkal, saját fajtájukkal.

Ez a lista kizárólag a II. VH utáni "muslim on muslim" tömegmészárlásokat tartalmazza.

http://www.topix.com/forum/world/kenya/T9MDULJN154ONB8TA

Ez alsó hangon is ötmillió +++, és erősen alá van becsülve szerintem.

A hülye is láthatja:

- Ők bizony békét akarnak.

A Zusán meg a zsidókokn múlik tehát minden.

:(

Névtelen írta...

Nyugi, jusuf...

Ne foglalkozz ezekkel, inkább nézegesd ezt:

https://www.google.com/search?q=anti+islamist+cartoons&hl=hu&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=yYIWT7mJHcmS8gPJ8on4Ag&ved=0CCAQsAQ&biw=1024&bih=538

:)

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Ez a legutóbbi mocskos náci tipikus példája annak a fajzatnak, akit egy Kidon- csoportnak kellene egyszer meglátogatnia...